Fél évvel meghosszabbítaná az ellenőrzést a magyar és a szlovén határon Ausztria
Erre az osztrák belügyminiszter szerint az illegális bevándorlás elleni küzdelem érdekében van szükség.
Erre az osztrák belügyminiszter szerint az illegális bevándorlás elleni küzdelem érdekében van szükség.
550 kilométer hosszú kerítést építenének ki, hogy Fehéroroszország ne küldhesse hozzájuk a menekültjeit, de most megakadt a folyamat.
Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök telefonbeszélgetésének fő témája az illegális migráció volt.
Az Air France egyik repülőjének átvizsgálásakor egy halott gyerek került elő a gép futóműaknájából.
Sir Roger Scruton magyar állami kitüntetést kapott.
Kétezer olyan embert keresnek, akiknek a kitoloncolását már elrendelték, de a bírósági felszólítás ellenére sem hagyták el az országot.
A szervezet szerint az "illegális migrációt támogató szervezeteket" egyebek mellett adatszolgáltatásra kötelező jogszabály nem róluk és nem is Soros Györgyről szól.
Hónapok óta dübörög a "Soros az illegális migrációt támogatja" mantra – a belügyminiszter pedig azt mondta, nem így van. Orbán Viktor is erre hivatkozva kért pénzt híveitől – átverné őket? Ön mit gondol?
A koszovói és afgán férfiakat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Elhangzott egy szám a Parlamentben egy tipikus alákérdezős interpellációra válaszul, amit Csizi Péter pécsi fideszes képviselő tett fel.
462 határvadász eskütételén a miniszterelnök arról beszélt, a migrációs nyomás még nem ért véget.
Egy a dátumázás szerint - tavaly év végi tanulmányában a Terrorelhárítási Központ (TEK) Tudományos Tanácsának elnöke azt írta: az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat. A tanulmány hétfő este lekerült a TEK honlapjáról.
Fokozott ellenőrzést rendelt el az egész ország területére az országos rendőrfőkapitány hétfőtől, április elsejétől legkésőbb július végéig, többi között az illegális migráció elleni közdelem és a kerékpárosok és gyalogosok közlekedésbiztonságának javítása érdekében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata vasárnap.
Az illegális migráció ellen is irányul az az átfogó rendőrségi ellenőrzés, amelyet hétfőn egész nap tart a rendőrség az M3-as autópálya nyírségi szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.